David Scarpa és Ridley Scott egy nagy költségvetésű és látványos történelmi filmet raktak össze idén a rajongók elkápráztatására ám egy meglehetősen sajátságos Napóleon-portré lett végeredmény, mely nem az eddig megszokott hősies és nagy formátumú hadvezért jeleníti meg előttünk hanem egy szexmániás csodabogarat. A film egyelőre vegyes sikerrel megy a mozikban, az IMDb-n jelenleg 67%-on áll, a Rotten Tomatoes pedig csupán 59%-ra értékeli. Mi lehet az oka a megosztó fogadtatásnak?

A kép forrása: nytimes.com

Amiben mindenképpen új megközelítést képvisel a film, az Napóleon magánéletének középpontba helyezése, konkrétabban a "Josephine - Napóleon kapcsolat" kiemelése. Mondhatni ez a viszony adja az alaptörténet vezérfonalát, melyre aztán a script és a rendezés felfűzi az egykori császár életének legfőbb eseményeit. A forgatókönyv alapgondolata, hogy Bonaparte Napóleon életének középpontját Josephine (első felesége) jelenti és az egykori császár mindent neki köszönhet (vagy őérte tesz meg). Vagyis miatta lesz belőle sikeres hadvezér majd tábornok végül pedig Európa meghódítója.

A film másik alapvetése: Napóleon "csodabogár" jellemű emberként való ábrázolása: hiszen nem csupán furcsa élvhajhász szexjelenetei, hanem kissé álmatag stílusa, vontatott beszédmódja és minden szenvedélytől mentes természete is karakter-idegen Napóleon-képet tár elénk (pontosítva: "szenvedélyessége kizárólag az ágyjelenetekre korlátozódik, minden más helyszínen álmatag). Nagyon nehéz ilyen módon elképzelnünk Napóleont, akiről - lévén korzikai olasz - egészen mást képzelnénk és akiről a feljegyzések is azt rögzítik, hogy szenvedélyes volt a csatatereken (és szinte mindenben amibe belefogott).

Vanessa Kirby mint Josephine. Forrás: clickthecity.com

Végül a harmadik lényeges elem a Napóleon-életrajz teljes leegyszerűsítése és a kulcsemberek túlságosan szűkre szabott köre. Ridley Scott valamiért kihagy fontos eseményeket és embereket, akik mégis komoly hatást gyakoroltak a császárra sorsára. Először is kimarad Joachim Murat tábornok, akik hatalomátvételekor végig segíti őt, később pedig elárulja a császárt. Másodszor elnagyoltan jelennek meg egyéb tábornokok is, főleg Michel Ney, aki pedig a waterlooi csatában fontos hibát vét azzal, hogy Napóleon parancsa ellenére indít lovasrohamot (ezzel jelentősen hozzájárulva a vereséghez). Kimaradnak a családtagok és egyéb szerelmek is, például a legelső, Desirée Clary, akit két éven keresztül szeretett és akit el is jegyzett (csak Josephine-nel találkozva tett le házasodási szándékáról).

Kimaradt a nagyon fontos lipcsei csata, noha 1813 októberében ez volt élete legnagyobb veresége és bukásának is legfőbb oka. Scott úgy állítja be filmjében Napóleon vereségét, hogy az közvetlenül az oroszországi hadjárata után történt (pedig nem) és azt a látszatot kelti, hogy a fagy és éhínség miatt kudarccal zárult orosz hadművelet miatt volt Napóleon 1814-es legyőzése. A népek csatájaként ismertté vált hatalmas ütközet jelentősége azonban aligha vitatható, hiszen közel 600 ezer ember vett részt benne: 220 ezer francia és kb 360 ezer porosz-orosz-osztrák és svéd. Csak az angolok maradtak távol és alighanem a brit rendező ezért hanyagolta a csata bemutatását.

Napóleon-portré

A történelmi hibák és tévedések további taglalása helyett (ezekről úgyis olvasható egy kigyűjtés a poszt végén, a linkre kattintva) inkább a Ridley Scott által megjelenített Napóleon-képről ejtenék pár szót. A Joaquin Phoenix által megformált Napóleon-figura már fiatalon is álmatag karakter, aki a touloni felkelés leverésekor (1793 nyarán) azaz 24 évesen is egy megtört 50-es férfi képét mutatja. (Joaquin Phoenix 49 éves volt a forgatások idején.)

Joaquin Phoenix mint Napoleon. Forrás: screengeek.net

Meglepő és hiteltelen az is, hogy Ridley Scott Napóleonját kizárólag csak a szex tudja felrázni, de akkor is inkább valamiféle gyermeteg perverzióval veti magát az élvezetekbe nem pedig tüzes szeretőként (arról nem beszélve, hogy Josephine arcán sem éppen a mindet elsöprő katarzis fedezhető fel ezeknél az együttléteknél). Az is nagy hiányosság, hogy a forgatókönyv nem mutatja meg Napóleon legendás hadvezéri képességeit, azt az elszánt és határozott fellépést, ahogyan a csatákban vezette embereit.

Napóleon hírnevéhez szervesen kapcsolódott bátorságának és lelkesítő fellépésének nimbusza, az a viselkedés, amit tisztjei és katonái előtt tanúsított a csaták előtt és alatt. Ez a viselkedés köszönőviszonyban sincs a Ridley Scott által megjelenített álmatag, bárgyú, szűkszavú és passzív jellemtől, amit a Napóleon című filmben látunk Joaquin Phoenix tolmácsolásában. Ellenben Yves Simoneau 2002-es mini-sorozatában Christian Clavier egy energikus, élénk, folyton lelkes, nyüzsgő figurát alakít, ami lényegesen hitelesebb és valósághűbb is.

A film értékelése

Ridley Scott Napóleonja egy alternatív császár-portrét kínál a nézőnek, mégpedig egy olyan képet amit a 86 éves brit rendező képzel a franciák nemzeti hőséről. Alapkoncepciója alátámasztására át is írja picit a történelmi tényeket (sőt kihagy bizonyos személyeket, eseményeket) hogy azok megerősítsék a film legfőbb üzenetét, nevezetesen azt, hogy Napóleon egy csodabogár volt, aki egyetlen nő szerelmének szentelte egész életét és karrierjét.

A kép forrása. perthnow.com

Pozitívum ugyanakkor, hogy igényes a film képi világa, vagyis visszaadja a francia forradalom Franciaországának hangulatát, a nagy csaták légkörét, a korabeli fegyverek, egyenruhák stílusát. Két érdekességet emelnék ki zárásul, az egyik a film nyitójelenete, melyben Marie Antoinette lefejezése tekinthető meg, az a képsor, melyben XVI. Lajos feleségét, a királynét 1793 október 16-án a vérpadra kísérik és kivégzik. Nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ő lefejezése látható az első percekben. A másik érdekesség Thomas-Alexandre Dumas felbukkanása a filmben, aki Napóleon egyetlen fekete-bőrű tábornoka volt és a világhírű író, Alexandre Dumas édesapja. (A Három testőr, Monte Cristo grófja írója.) Hogy honnan volt a fekete bőrszín? Onnan, hogy a tábornok édesapja (az író nagyapja) valamikor Haitin szolgált és ott feleségül vett egy színes-bőrű rabszolganőt (ő viselte a Dumas nevet). Később a frigyből megszületett fiú Franciaországba vándorolt és belépett a hadseregbe, ahol nem apai családnevét viselte (Pailleterie), hanem édesanyja nevét, a Dumast.

Sajátos számomra a filmben az orosz cár, a Moszkvát célzó hadjárat idején 35 éves I. Sándor szerepének kiemelése is. Főleg annak a ténynek a tükrében, hogy Ridley Scott egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy az orosz uralkodónak jelentékeny szerepe volt Josephine halálában. A cárral sétált ugyanis azon a bizonyos párizsi bálon, ahol végzetesen megfázott (és után a a tüdőgyulladásba belehalt). Mindez akkor történt, amikor Napóleon Elba szigetén volt száműzetésben.

Ami a film történelmin hibáit, pontatlanságait illeti: a Fabius blogon olvasható ezekről egy kigyűjtés. A film értékelése csillagokban kifejezve:

Ridley Scott filmje mindenképpen megéri egy mozijegy árát, gazdag látványvilága, csatajelenetei és néhány alakítása miatt, mint Vanessa Kirby játéka Josephine "bőrében". A Recensor blog értékelése 3,5 csillag.