Rég volt már hogy Frank Herbert 1965-ben megírta nagysikerű regény-sorozatának első kötetét Dűne címmel (mely egyébként Nebula díjat nyert). Herbert kétségtelenül egy egészen különleges fantáziavilágot teremtett akkoriban, mely inspirálóan hatott George Lucasra is, aki 12 évvel később előrukkolt a Star Wars sztorijával, melybe a Dűne számtalan elemét is beépítette. Megjelenik a sivatag bolygó a Csillagok háborújában is, illetve a homoklakó sarlacc, melyek mondhatni alap-elemei a Dűnének is (az Arrakis bolygó és a homokférgek képében), csak úgy mint a misztikus Jedi-rend melynek a Bene Gesserit a megfelelője a Dűnében. De akad persze egyéb párhuzam is, melyeket nem sorolok most fel, hogy sokkal érdekesebb "vizekre" evezhessek.

A kép forrása: rollingstone.com

Az első gondolat, mely eszünkbe juthat Denis Villeneuve Dűnéjének második része kapcsán, hogy lenyűgöző a látványvilága. A sivatag számtalan formájában jelenik meg, de különleges képeket láthatunk a Harkonnenek bolygójáról, épületeiről és űrhajóiról is, csak úgy, mint a fremenek földalatti barlangjairól és a sivatagi felszín alatt száguldó homokférgekről. Rengeteg az izgalmas harci-jelenet, a test - test elleni küzdelem, a párharc. Sajnálatos, hogy Jason Momoa ezúttal szinte kimarad és az öregedő Josh Brolin is takaréklángon szerepel csupán. Viszont kettejük pótlására ott van nekünk a 28 éves (bár 20-nak kinéző) Thimothée Chalamet és a gyönyörű Zendaya, akiket sok bevetésen láthatunk. Vannak monumentális csatajelenetek és az alapsztori is tartogat fordulatokat, meglepetéseket. Ezúttal sokkal gyorsabb a film tempója, mint az első résznek, ami kifejezetten jót tesz a végeredménynek és a szórakoztató-értéknek.

A kép forrása: fotogramas.es

Érdekes az a kitalált nyelv is, amelyet végig hallhatunk a fremenektől a film alatt, és tény, hogy néha már-már komikus ez a hablaty, főleg Javier Bardem szájából, aki bár komoly karaktert alakít (Paul Atreides legfőbb támogatóját a fremeneknél) valahogy lényéből adódóan egyensúlyoz a komoly és komikus határán (így volt ez vele az Escobar forgatásán is, ezért lett olyan fura az egykori kokain-király az ő alakításában). A cselekmény túlnyomó része a fremenek között játszódik, itt próbálja kivívni vezető szerepét az ifjú herceg (Paul Atreides) mégpedig Chani (Zendaya) segítségével.

Hangyányi kritikai észrevételt csupán Paul jellemfejlődésére tennék, mert a figura a történet végére jelentősen megváltozik. Szinte karakteridegen tőle az a törtető hatalomvágy, amit felmutat és amiért mindent hajlandó eldobni az utolsó percekben. Ezt a változást Villeneuve nem készíti elő és magyarázatot sem kapunk rá. (Talán az élet vize okozza, nem derül ki.)

A Dűne 2 egy igazi filmélményt ad nagyon gazdag látványvilággal, izgalmakkal, küzdelemmel és misztikummal. A középpontban mindvégig az ifjú Paul Atreides áll, voltaképp az ő felemelkedését és apjáért való bosszúját kísérhetjük nyomon. Közben felbukkannak új szereplők is, mint Austin Butler és Florance Pugh, előbbi a főgonosz Harkonnen báró öccsének bőrében, utóbbi pedig a császár lányaként. A harmadik Dűne-újonc Lémi Seydoux aki Bene Gesserit rend manipulátora és az ifjú Harkonnen harcos (Butler) feltérképezője. Ha már itt tartunk, Butler tényleg furcsán fest kissé kifehérített bőrrel, szemöldökök nélkül és kopaszan, de egyértelműen hiteles a rettenthetetlen és villámgyors harcos szerepében. (Az valóban érdekes, hogy egy nép, a Harkonnenek népe, hogyan állhat csak szőrtelen és kopasz férfiakból de ezen túl lehet lépni.)

A kép forrása: www.imdb.com

A Dűne 2 mindenképp remek szórakozás minden korosztály számára, de leginkább a disztópikus illetve sci-fi és fantasy filmek kedvelőinek fog nagyon tetszeni. Értékelésem természetesen nem lehet kevesebb 4,5 csillagnál. Nem érdemes megfosztani magunkat egy igazi filmélménytől, melyet Villeneuve sajátos zenei illetve hang effektjei illetve a mozi kínálta vizuális nagy totálok tovább erősítenek.

Nézd meg, ha jót akarsz magadnak és vigyél magaddal nagy kiszerelésben kólát, popcornt, nachost is mert 166 perces a film (bár egyáltalán nem érzed majd hosszúnak).

David Scarpa és Ridley Scott egy nagy költségvetésű és látványos történelmi filmet raktak össze idén a rajongók elkápráztatására ám egy meglehetősen sajátságos Napóleon-portré lett végeredmény, mely nem az eddig megszokott hősies és nagy formátumú hadvezért jeleníti meg előttünk hanem egy szexmániás csodabogarat. A film egyelőre vegyes sikerrel megy a mozikban, az IMDb-n jelenleg 67%-on áll, a Rotten Tomatoes pedig csupán 59%-ra értékeli. Mi lehet az oka a megosztó fogadtatásnak?

A kép forrása: nytimes.com

Amiben mindenképpen új megközelítést képvisel a film, az Napóleon magánéletének középpontba helyezése, konkrétabban a "Josephine - Napóleon kapcsolat" kiemelése. Mondhatni ez a viszony adja az alaptörténet vezérfonalát, melyre aztán a script és a rendezés felfűzi az egykori császár életének legfőbb eseményeit. A forgatókönyv alapgondolata, hogy Bonaparte Napóleon életének középpontját Josephine (első felesége) jelenti és az egykori császár mindent neki köszönhet (vagy őérte tesz meg). Vagyis miatta lesz belőle sikeres hadvezér majd tábornok végül pedig Európa meghódítója.

A film másik alapvetése: Napóleon "csodabogár" jellemű emberként való ábrázolása: hiszen nem csupán furcsa élvhajhász szexjelenetei, hanem kissé álmatag stílusa, vontatott beszédmódja és minden szenvedélytől mentes természete is karakter-idegen Napóleon-képet tár elénk (pontosítva: "szenvedélyessége kizárólag az ágyjelenetekre korlátozódik, minden más helyszínen álmatag). Nagyon nehéz ilyen módon elképzelnünk Napóleont, akiről - lévén korzikai olasz - egészen mást képzelnénk és akiről a feljegyzések is azt rögzítik, hogy szenvedélyes volt a csatatereken (és szinte mindenben amibe belefogott).

Vanessa Kirby mint Josephine. Forrás: clickthecity.com

Végül a harmadik lényeges elem a Napóleon-életrajz teljes leegyszerűsítése és a kulcsemberek túlságosan szűkre szabott köre. Ridley Scott valamiért kihagy fontos eseményeket és embereket, akik mégis komoly hatást gyakoroltak a császárra sorsára. Először is kimarad Joachim Murat tábornok, akik hatalomátvételekor végig segíti őt, később pedig elárulja a császárt. Másodszor elnagyoltan jelennek meg egyéb tábornokok is, főleg Michel Ney, aki pedig a waterlooi csatában fontos hibát vét azzal, hogy Napóleon parancsa ellenére indít lovasrohamot (ezzel jelentősen hozzájárulva a vereséghez). Kimaradnak a családtagok és egyéb szerelmek is, például a legelső, Desirée Clary, akit két éven keresztül szeretett és akit el is jegyzett (csak Josephine-nel találkozva tett le házasodási szándékáról).

Kimaradt a nagyon fontos lipcsei csata, noha 1813 októberében ez volt élete legnagyobb veresége és bukásának is legfőbb oka. Scott úgy állítja be filmjében Napóleon vereségét, hogy az közvetlenül az oroszországi hadjárata után történt (pedig nem) és azt a látszatot kelti, hogy a fagy és éhínség miatt kudarccal zárult orosz hadművelet miatt volt Napóleon 1814-es legyőzése. A népek csatájaként ismertté vált hatalmas ütközet jelentősége azonban aligha vitatható, hiszen közel 600 ezer ember vett részt benne: 220 ezer francia és kb 360 ezer porosz-orosz-osztrák és svéd. Csak az angolok maradtak távol és alighanem a brit rendező ezért hanyagolta a csata bemutatását.

Napóleon-portré

A történelmi hibák és tévedések további taglalása helyett (ezekről úgyis olvasható egy kigyűjtés a poszt végén, a linkre kattintva) inkább a Ridley Scott által megjelenített Napóleon-képről ejtenék pár szót. A Joaquin Phoenix által megformált Napóleon-figura már fiatalon is álmatag karakter, aki a touloni felkelés leverésekor (1793 nyarán) azaz 24 évesen is egy megtört 50-es férfi képét mutatja. (Joaquin Phoenix 49 éves volt a forgatások idején.)

Joaquin Phoenix mint Napoleon. Forrás: screengeek.net

Meglepő és hiteltelen az is, hogy Ridley Scott Napóleonját kizárólag csak a szex tudja felrázni, de akkor is inkább valamiféle gyermeteg perverzióval veti magát az élvezetekbe nem pedig tüzes szeretőként (arról nem beszélve, hogy Josephine arcán sem éppen a mindet elsöprő katarzis fedezhető fel ezeknél az együttléteknél). Az is nagy hiányosság, hogy a forgatókönyv nem mutatja meg Napóleon legendás hadvezéri képességeit, azt az elszánt és határozott fellépést, ahogyan a csatákban vezette embereit.

Napóleon hírnevéhez szervesen kapcsolódott bátorságának és lelkesítő fellépésének nimbusza, az a viselkedés, amit tisztjei és katonái előtt tanúsított a csaták előtt és alatt. Ez a viselkedés köszönőviszonyban sincs a Ridley Scott által megjelenített álmatag, bárgyú, szűkszavú és passzív jellemtől, amit a Napóleon című filmben látunk Joaquin Phoenix tolmácsolásában. Ellenben Yves Simoneau 2002-es mini-sorozatában Christian Clavier egy energikus, élénk, folyton lelkes, nyüzsgő figurát alakít, ami lényegesen hitelesebb és valósághűbb is.

A film értékelése

Ridley Scott Napóleonja egy alternatív császár-portrét kínál a nézőnek, mégpedig egy olyan képet amit a 86 éves brit rendező képzel a franciák nemzeti hőséről. Alapkoncepciója alátámasztására át is írja picit a történelmi tényeket (sőt kihagy bizonyos személyeket, eseményeket) hogy azok megerősítsék a film legfőbb üzenetét, nevezetesen azt, hogy Napóleon egy csodabogár volt, aki egyetlen nő szerelmének szentelte egész életét és karrierjét.

A kép forrása. perthnow.com

Pozitívum ugyanakkor, hogy igényes a film képi világa, vagyis visszaadja a francia forradalom Franciaországának hangulatát, a nagy csaták légkörét, a korabeli fegyverek, egyenruhák stílusát. Két érdekességet emelnék ki zárásul, az egyik a film nyitójelenete, melyben Marie Antoinette lefejezése tekinthető meg, az a képsor, melyben XVI. Lajos feleségét, a királynét 1793 október 16-án a vérpadra kísérik és kivégzik. Nem mindenki számára nyilvánvaló, hogy az ő lefejezése látható az első percekben. A másik érdekesség Thomas-Alexandre Dumas felbukkanása a filmben, aki Napóleon egyetlen fekete-bőrű tábornoka volt és a világhírű író, Alexandre Dumas édesapja. (A Három testőr, Monte Cristo grófja írója.) Hogy honnan volt a fekete bőrszín? Onnan, hogy a tábornok édesapja (az író nagyapja) valamikor Haitin szolgált és ott feleségül vett egy színes-bőrű rabszolganőt (ő viselte a Dumas nevet). Később a frigyből megszületett fiú Franciaországba vándorolt és belépett a hadseregbe, ahol nem apai családnevét viselte (Pailleterie), hanem édesanyja nevét, a Dumast.

Sajátos számomra a filmben az orosz cár, a Moszkvát célzó hadjárat idején 35 éves I. Sándor szerepének kiemelése is. Főleg annak a ténynek a tükrében, hogy Ridley Scott egyszerűen figyelmen kívül hagyja, hogy az orosz uralkodónak jelentékeny szerepe volt Josephine halálában. A cárral sétált ugyanis azon a bizonyos párizsi bálon, ahol végzetesen megfázott (és után a a tüdőgyulladásba belehalt). Mindez akkor történt, amikor Napóleon Elba szigetén volt száműzetésben.

Ami a film történelmin hibáit, pontatlanságait illeti: a Fabius blogon olvasható ezekről egy kigyűjtés. A film értékelése csillagokban kifejezve:

Ridley Scott filmje mindenképpen megéri egy mozijegy árát, gazdag látványvilága, csatajelenetei és néhány alakítása miatt, mint Vanessa Kirby játéka Josephine "bőrében". A Recensor blog értékelése 3,5 csillag.

Az autóversenyzős mozik világában számomra sokáig a Mint a villám című, 1990-es Tom Cruise film volt a legjobb, Tony Scott rendezésében. Gyermekkorom egyik kedvence lett, mert az amerikai NASCAR versenyeket mutatta meg, melyek nálunk itt Európában kevésbé ismertek. (Amellett egy jó kis szerelmi sztori is kibontakozik benne, sok humorral.) Aztán 1990 után sorra jelentek meg különböző színvonalas alkotások, melyek mind az autóversenyek világába kalauzoltak el bennünket és lassan észrevehető volt egy új filmes műfaj megszületése. Ehhez az irányvonalhoz csatlakozik most Neill Blomkamp új mozifilmje, a Gran Turismo, mely valós történetet mesél el: egy gamerből lett fiatal autóversenyző sztoriját. A rendező korábban főleg a látványos sci-fi műfajból volt ismert (District 9, Elysium ... stb), ám most új vizekre evezett.

A kép forrása: sterkinekor.com

A sztori különleges: adott egy kezdeményezés a NISSAN berkeiben: keressék meg a legjobb gamereket, akik a Gran Turismo nevű autóversenyzős szimulátor-játékban a legkiemelkedőbbek a világon és nevezzék be őket egy valódi autóversenybe igazi pályán, hogy megtalálják a valódi bajnokságra benevezhető legeslegjobb gamert.  A dolog kiötlője Danny Moore (Orlando Bloom) meg is találja mindehhez a legjobb szakembert, ő Jack Salter (David Harbour). A korábban szintén versenyző Salter feladata azonban nem könnyű: neki kell megtanítania a valódi autóversenyzés szabályait (és trükkjeit), végül egy utolsó versenyen megtalálni a legeslegjobb pilótát. A nyertes egy átlagos walesi srác lesz, Jann (Archie Madekwe).

A Gran Turismo nem csak egy autóversenyzős film, hanem az emberi kapcsolatok, a kitörni akarás és az elszántság "tanmeséje" is. A tapasztalt mérnök (és korábbi versenyző) illetve tanítvány közti kapcsolat bemutatása a történet egyik különlegessége. David Harbour ugyanis életszerű átéléssel alakítja a mestert, aki nem csupán technikai tanácsokkal látja el az ifjú pilótát, hanem törődik annak lelkivilágával is. Ketten együtt küzdenek meg a lehetetlennel, vállvetve harcolva a nehézségekkel, mert mindkettőjük számára bizonyítási lehetőséget jelent ha győzni tudnak.

A kép forrása: autosport.com

Jann különleges módon látja a versenypályákat: gamer szemmel érzékeli ugyanis azokat az íveket és ideális nyomvonalakat, melyeken haladva sikeres előzéseket hajthat végre. Ez a képessége nagyban segíti őt a versenyeken és hittel tölti meg kiképzőjét, Salter is arról, hogy valóban kivételes tehetség.

A Gran Turismo elsősorban az autóverseny-rajongók és gamerek számára nagy élmény, de azok is kitűnően szórakozhatnak rajta, akik szeretik a sportfilmeket és a jó sztorikat a bizonyításról, küzdelemről és lelki talpra-állásról. Én ugyan nem vagyok gamer és nagy autóverseny rajongó sem, de megfogott a sztori, a jó rendezés és David Harbour átütő alakítása. Értékelésem: 75%.

A rendezők meghatározzák egy-egy film sikerét, mégpedig alapjaiban. Rajtunk és a forgatókönyv megíróján múlik a siker egyik fele, a másik felét a színészek és a technikai szakemberek adják a végeredményhez. A film végső értékét tehát egy csapat határozza meg. Mégis a főszereplők után (mellett) mindig a rendező neve az első amit megnézünk egy film megtekintése előtt vagy egy nagyobb siker után. Remek példa erre a napokban mozikba került Oppenheimer, mely Christopher Nolan munkája vagy a 2021 őszén vetített Dűne, mely Denis Villeneuve rendezése miatt is lett akkora siker (miközben eleve az ő neve csalogatott sokakat a filmre). Jelen lista a napjainkban aktív - vagy csak nemrégiben (10-15 éven belül) visszavonult - rendezők közül válogatta ki a 15 legjobbat (természetesen némi szubjektivitással).

A kép forrása: filmlifestyle.com

Christopher Nolan (1970-): A Londonban született Christopher Nolant korunk legtehetségesebb rendezői között tartják nyilván és 53 évével még hosszú karrier várhat rá. Eddigi pályáján 6 fantasztikus alkotás emelkedik ki: mint az Eredet (2010), a Csillagok között (2014), A tökéletes trükk (2006), a Dunkirk (2017)  a Batman (három epizódja) és most az Oppenheimer. Látványos és érdekes filmeket készít. (Reméljük még nagyon sokat.) 

Peter Weir (1944-): Az ausztráliai Sydney -ben született rendező hat alkalommal kapott Oscarra jelölélést, végül 2022-ben életmű díjjal jutalmazták rendezői munkásságát. Legjobb filmjei: Gallipoli (1981), A veszélyes élet éve (1982), A kis szemtanú (1985), Holt költők ársasága (1989), Zöld kártya (1990), Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (2003).

Luc Besson (1959-): Párizsban született francia rendező, aki négyszer nősült és második felesége Milla Jovovich volt. Legjobb filmjei: A nagy kékség (1988), Nikita (1990), Léon a profi (1994), Az ötödik elem (1997), Vérmesék (2013), Lucy (2014), Valerian és az ezer bolygó városa (2017), Anna (2019).

Peter Berg (1964-): Színészből lett rendező, aki 1998-ban a Ronda üggyel debütált direktorként. Leginkább vicces és látványos kalandfilmek fűződnek nevéhez, mint az Amazonas kincse (2003) és a Csatahajó (2012), de a politikai-katonai jellegű sztorijai is sikeresek lettek, mint a Királyság (2007) és a Túlélő (2013).

Denis Villeneuve (1967-): Francia származású kanadai rendező, akit két éve a Dűne direktoraként emleget a világ. Lassú tempójú, ugyanakkor elgondolkodtató filmjeiről ismert. Legjobbjai: Fogságban (2013), Sicario - A bérgyilkos (2015), Érkezés (2016), Szárnyas fejvadász - 2049 (2017), Dűne (2021).

David Fincher (1962-): Bár többször jelölték már Oscarra a coloradoi Finchert, eddig nem kapta meg a legnagyobb filmes elismerést. Bár kétségtelenül megérdemelte volna. Különleges hangulatú filmjei eltéveszthetetlenül magukon viselik stílusának kézjegyét. Legjobbjai: Hetedik (1995), Játsz/ma (1997), Harcosok klubja (1999), Alien 3 (1992), A Zodiákus (2007), Social Network - A közösségi háló (2010), Holtodiglan (2014). Utolsó rendezése: Mank (2020).

Brian De Palma (1940-): Sokak kedvence a napjainkban már 83 éves Brian De Palma. Hosszú filmes múltjában olyan remekművek találhatóak, mint az Aki legyőzte Al Caponét (1987), a Femme fatale (2002), a Mission Impossible (1996) és a Carlito útja (1993). Rendezései mozgalmas, izgalmas, erőteljes hatást gyakorló és a karakterekkel egyedi módon bánó, lendületes filmek. Legutolsó filmjei: Gyilkos vágyak (2012) és Dominó (2018).

Oliver Stone (1946-): A hihetetlen szuggesztivitással készített Stone-filmeket az amerikai filmipar legjobbjai közt tartják számon. Három művéért is Oscart kapott, de legkiemelkedőbb alkotása: A szakasz (1986), mely a vietnami háború megrendítő hatású ábrázolása. További filmjei: Született július 4-én (1989), JFK (1991), Született gyilkosok (1994), Halálkanyar (1997). Utolsó rendezései: Snowden (2016), Nuclear (2022).

Quentin Tarantino (1963-): Az olasz származású, kétszeres Oscar-díjas Quentin Tarantino filmjeit mindig mindenhol fel lehet ismerni, sajátos stílusuk miatt. Legjobb és leghíresebb művei a következők: Aljas nyolcas (2015), Django elszabadul (2012), Becstelen brigantyk (2009), Kill Bill (2003/04) és talán legjobbja, a Ponyvaregény (1994), mely 98 -ban Arany Glóbust és Oscart is nyert (legjobb forgatókönyv). Utolsó rendezése: Volt egyszer egy Hollywood (2019).

Martin Scorsese (1942-): Az olasz származású Scorsese neve Amerika-, sőt világszerte ismert a filmes szakmában. Olyan különleges alkotások rendezője, mint a Wall Street farkasa (2013), az Aviátor (2004), A rettegés foka (1991), a Taxisofőr (1976), a Viharsziget (2010), A tégla (2006), a Casino (1995), a Nagymenők (1990). Szerintem tehetsége senki előtt sem lehet kérdés. Még idén, 2023-ban is készített két filmet: Roosevelt, Megfojtott virágok.

Francis Ford Coppola (1939-): Ha van valaki, aki tényleg beírta nevét a filmipar halhatatlanjainak panteonjába, akkor az Francis Ford Coppola, a Keresztapa rendezője. Egyedül ez mű - 1972-es, 1974-es és 1990-es részei - elegendők, hogy soha ne felejtkezzünk el róla, de ő készítette még az 1979-es Apokalipszis most című hihetetlen hatású háborús filmet is. Még 2011-ben rendezett: a Mostantól napkeltéig című filmet, Val Kilmerrel.

Robert Zemeckis (1952-): Másik nagy kedvencem - James Mangold mellett - a litván felmenőkkel rendelkező Robert Zemeckis, aki kitűnő, igényesen elkészített és élvezetes filmek "szülőatyja" az államokban. Legkiemelkedőbb műve az Oscar-díjas Forest Gump (1994), de ő készítette az olyan nagy sikerű műveket is, mint a Smaragd románca (1984), Vissza a jövőbe 1,2,3 (1985/89/90), Kapcsolat (1997), Számkivetett (2000), Viasztestek (2005), Szövetségesek (2016).

James Cameron (1954-): Egyértelműen a valaha élt legjobb öt rendező közt a helye James Cameronnak, aki a Terminátor (1984, 1991) filmek mellett a Bolygó neve: Halál (1986), A mélység titka (1989), a Két tűz között (1994), a Titanic (1997) és az Avatar (2009) mozik készítője is. A Titanic máig a legtöbb Oscart nyert film a világon (11 díj). Utolsó rendezése: Avatar - A víz útja (2022), melynek már dolgozik egy még újabb részén.

Steven Spielberg (1946-): A legnagyobbak egyike, listánk ezüstérmese, Steven Spielberg. Filmjeit mindenki ismeri és szereti, neve egybefonódott a filmezéssel. Legkiemelkedőbb munkái: Világok harca (2005), Különvélemény (2002), Kapj el, ha tudsz (2002), Terminál (2004), Ryan közlegény megmentése (1998), Jurassic Park (1993), Schindler listája (1993), Indiana Jones (1981-89), E.T.(1982), Harmadik típusú találkozások (1977), Cápa (1975). Utolsó rendezései: a West Side Story (2021) és a Fabelmann család (2022).

Ridley Scott:(1937-): Az abszolút első, aranyérmes a már 85 éves Riedley Scott, a legtehetségesebb, legjobb és legtermékenyebb angol rendező a filmtörténeti kezdetek óta. Golden Globe, Emmy és BAFTA díja is van. Ő készítette a Mentőexpedíciót (2015), a Hazugságok hálóját (2008), de Scott alkotása még a Mennyei királyság (2005), a Gladiátor (2000), A sólyom végveszélyben (2001), a Fekete eső (1989), a Szárnyas fejvadász (1982), és a Nyolcadik utas: A halál (1979) is. Utolsó rendezései: A Gucci-ház (2021), Az utolsó párbaj (2021), Halál a Níluson (2022) és a Napóleon (2023).

Ráadás (15+1) Martin Campbell A távoli Új-Zélandon született (1943-ban) és ott is töltötte gyermekkorát, majd 23 évesen Londont választotta jövője helyszínéül, végül azonban az USA -ban "kötött ki". Bár kevésbé ismert rendező, olyan alkotásokat írhatunk neve mellé, mint az Aranyszem (1995) és a Casino Royale (2006) a legjobb James Bond filmek. Ő készítette továbbá a 2005-ös Zorró legendáját és a 2000 -ben forgatott Jég és föld között, illetve az 1994-es, Menekülés Absolomból -t. Campbell 1985-ben elnyerte a British Academy Awards -ot. Utolsó rendezései: Az idegen (2017), A védenc (2021), Memory (2022), Gyilkos memória (2022).

Christopher Nolan kétségtelenül korunk egyik legtehetségesebb rendezője, olyan siker-filmek készítője, mint a Sötét lovag (2008), az Eredet (2010), a Csillagok között (2014), a Dunkikrk (2017) és a Tenet (2020). (Korunk legnagyobb rendezőiről itt olvashatsz.) Idén Nolan hatalmas fába vágta a fejszéjét, amikor a XX. század egyik leghíresebb atom-tudósának, Robert Oppenheimernek az életét kezdte feldolgozni és egy érdekes dráma keretei között megfilmesíteni. Megkönnyítette azonban a dolgát, hogy kivételes színész-gárdával dolgozhatott, akik minden tehetségüket latba vetették a sikerért.

A kép forrása: comingsoon.net

Oppenheimer szerepét Cillian Murphy kapta, aki külsőre is nagyon hasonlít a tudósra, a feleséget Emily Blunt alakítja, míg a szerető érdekes karakterét Florance Pugh vállalta (a sok meztelenkedéssel együtt). Mindhárman óriási alakítást nyújtanak. Kiemelendő még Matt Damon, aki azt a tábornokot jeleníti meg a filmben, aki mindvégig Oppenheimer segítője abban, hogy a Manhattan-program keretében megalkossa az USA első atombombáját. A tábornok feladata mindennel ellátni a Los Alamosban működő tudós-csapatot, hogy azok mind a németeket, mind a japánokat megelőzve, működőképes fegyvert csináljanak. A végső cél: két atombomba ledobásával megadásra kényszeríteni Japánt és ezzel véget vetni a második világháborúnak.

Ha a film legjobb alakításit vizsgáljuk, akkor nem lehet kihagyni Robert Downey Jr játékát sem a felsorolásból, mert átütően játssza azt az amerikai politikust, Lewis Strausst, aki kicsinyes bosszújával megpróbálja tönkretenni Oppenheimer karrierjét. (A bosszúra egy sajtó-tájékoztató szolgáltatja az okot, melyen a tudós gúnyt űz Straussból.) Strausst mindig fekete-fehér felvételeken látjuk, amivel Nolan a karakter komoly jellegét és az által képviselt 50-es évekre jellemző amerikai politikus-réteg dokumentum-szerű (történelmi) megjelenítését akarja hangsúlyozni.

A film történet-vezetése időben ugráló, de vezérfonala az Oppenheimer elleni (háború után lezajló) eljárás, mely politikai megbízhatatlanságát (kommunista kapcsolatait) vizsgálja és a tudós visszaminősítését akarja elérni. Az egész per hátterében természetesen Staruss áll, aki végül eléri Oppeneheimer mellőzését és kizárását a legfontosabb állami kutatási-projektekből.

A film átfogó képet Oppenheimer egyetemi éveiről, tudóssá válásáról és kapcsolatairól a korszak nagy fizikusaival, akik közt megtaláljuk Albert Einsteint, Teller Edét, Niels Bohrt, Vannevar Busht és Szilárd Leót is, akit a filmben Haumann Máté alakít (emlékezetesen megformálva a karaktert). A kutató felfelé ívelő, majd hirtelen megtörő kutatói karrierje mellett kapunk egy kis összefoglalót Oppenheimer furcsa magánéletéről is, melyben a férfit egy ideig odaadó férjként, majd feleségét megcsaló, szenvedélyes férfiként is megismerjük. Szeretője egy kommunista mozgalmár-nő, aki amolyan se vele, se nélküle viszonyt alakít ki a tudóssal. 

Különleges csúcspont a filmben a 120. percben elkövetkező kísérleti robbantás az Új-mexikói sivatagban, mely beigazolja Oppenheimer csapatának sikerességét. A Szentháromságra keresztelt bomba ugyanis felrobban és a borzalmas detonáció bebizonyítja mindenki számára, hogy az atombomba iszonyú eszköz lehet a háborúban. A sikeres kísérlet után egy hónappal élesben is bevetik a fegyvert és 1945 augusztusában ledobnak belőle egyet Hirosimára, egyet pedig Nagaszakira. Összesen 200 ezer ember hal meg a két robbanásban és Japán kapitulációra kényszerül. Oppenheimert ünnepli az amerikai nép (hiszen részben az ő bombáinak köszönhető a japán megadás), ám a tudósban már ekkor felbukkan a felismerés, hogy mit szabadított a világra. A válasz: az atomkorszakot. A felismerést Nolan a film legfőbb üzenetének szánja és ez a gondolat adja a zárást is.

Egyetlen kritikai észrevételem a filmmel kapcsolatban annyi, hogy szinte teljesen kimarad belőle a Japánra ledobott atombombák pusztításának bemutatása. Az áldozatokról egyáltalán nem esik szó (a 180 percből egyetlen percet sem "áldoznak" erre), pedig 200 ezer ember hal meg a két robbanás nyomán. Nem látunk felvételeket Hirosimáról és Nagaszakiról és nem ismerjük meg Japán illetve a világ reakcióját sem. Teljesebb lehetett volna ez a film, ha kicsit ilyesmikre is szakít a játékidőből Nolan és nem csak pár mondatot kapunk minderről az Oppenheimer elleni eljárás kapcsán a vádló, Roger Robb szájából, akit egyébként tehetségesen alakít Jason Clarke. 

Az Oppenheimer azonban az említett hiányosság ellenére is egy zseniálisan megrendezett, kivételes film, rengeteg nagyszerű alakítással egy olyan témát boncolgatva, mely a mai modern-világban is aktuális sajnos. Recensor értékelése: 85%.

A Recensor egy filmes blog! Isten hozott!

Ami a szerző (bloggazda) bemutatkozását illeti. Filmrajongó vagyok gyerekkoromtól kezdve és amellett grafomán is (a blogok mellett évek óta dolgozom egy regényen, mely az istennek se akar elkészülni). Elméleti munkát végzek, a szabadidőm pedig a filmeké. No meg a blogolásé. Szeretem a thrillereket, utána jönnek a háborús filmek, akciók, sci-fik, Marvelek, horrorok, krimik, vígjátékok, drámák, életrajzi filmek, fantasyk, disztópikus filmek, a Star Wars Univerzum és minden, amiben van egyéniség, egyediség, fantázia és stílus.

A "recensor" egyébként latin szó és bírálót vagy elemzőt jelent. A recensiók pedig elemző kritikák [latin] melyek egy-egy könyvről vagy filmről készülnek. Na ezeket írja a recensor.

A blog szimbóluma a "spining top" melyet az Eredet (Inception) című Christopher Nolan filmben használnak az álmok és a valóság megkülönböztetésére. A blogra két okból került: egyrészt mert szeretem ezt a filmet, másrészt mert a filmek világa is egy álomvilág, melyben jó elmerülni és néha a recensor spinning topja mutatja meg, hogy mennyire volt valósághű a történet.

Ha írnál, ide címezd soraid: recensor77@gmail.com.